Menü

Az internet szerint: “a diszkó (angolul: disco) tánczenei stílus. A műfaj a hetvenes évek második felében volt népszerűségének tetőpontján. Jellemzője az ütemes könnyűzene, melyet laza, vagy akár kombináltabb táncelemekkel kísérnek a műfaj kedvelői, továbbá azok feltűnő, divatos, vagy annak szánt ruházata, valamint a zenét és táncok kísérő színes fényeffektusok, ezekkel főleg a műfaj számára létrehozott diszkóklubokban lehetett találkozni. Ilyen külsőségek például a flitterek, a színes lámpák, vagy a fényt széttükröző diszkógömb.” (Wikipedia)

Szerintünk: a disco az elektonikus zenék G-pontja, a létező legkúlosabb dolog a világon. Március 7-én alaposan megrázzuk a diszkófát, tükörgömböt szögelünk a Pécsi Est mennyezetére és péppé diszkózzuk magunkat.

Ebben nem más lesz a segítségünkre, mint a tavaly nyári, parádésra sikerült AmperKerten már bizonyított Dj Super Bush! Amellett, hogy pörgette már a francia Chamonix Unlimited Festival és a különböző barcelonai klubok mindenkori közönségét, többek között PurpleDiscoMachine előtt is melegített már, arra pedig, hogy nyáron mit művelt az AmperKertben Myd szettje után, reméljük emlékeztek.

Persze lesznek bajtársai is, akiket kedvenc pécsi kollektívánk, a BETWIXT delegál. A csapat diszkókülönítménye, a BØC és Levkõ alkotta Pécs Disco Mafia, illetve az egyre inkább produceri babérokra törő BRSK gondoskodik arról, hogy kerek legyen az este és senkinek se kelljen úgy hazamennie, hogy bármennyi szusz maradt benne.

Kapunyitás: 23.00 Koncertkezdés: 23:00

1000 Ft Éjfél után 1300 Ft

Online vásárlás A madeinpecs.hu felületén

Bolti jegyelővétel:

Dorko Shop & Café Pécs
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.