Menü

Ha már a nyakunkon az április, két üde, táncolós bandával köszöntjük a tavaszt április harmadikán. A Bagossy Brothers Company és a Jazzékiel vár majd titeket a Pécsi Est Café színpadán, a belépés pedig ingyenes lesz!

A két bandánk közös pontja, hogy magyar nyelvűek a szövegeik – amik jellemzően meglehetősen frappánsak – és az “alternatív” jelzővel szokták őket illetni, valamint mifelénk még soha el nem játszott dalokat tartogatnak a számunkra.

Egyikük a Jazzékiel, mely 2001 óta állandó szereplője a hazai koncertpalettának. Extra izgalmakra adhat okot, hogy Pécsett most fogják először bemutatni az év elején megjelent, Másokat szeretni című albumuk dalait, mely egyébként pontosan 10 évvel az első albumuk megjelenése után látott napvilágot!

Másikuk pedig a Bagossy Brothers Company. Tagjai 2013-ban álltak össze, hogy az indie, alternatív és folk elemeket ötvöző felállásukkal rövid idő alatt meghódítsák Erdély és Magyarország rádióit és színpadait. Jelenleg lemezbemutató körúton vannak, mely részeként szerencsére bekukkantanak Pécsre is egy jót bulizni!

Mint mondtuk, a belépés ingyenes, a kapukat este nyolckor nyitjuk, várunk mindenkit szeretettel!