Menü

Rövid házi oknyomozásunk eredményeképp rá kellett jönnünk: egészen idáig csak egyszer járt nálunk a Depresszió zenekar, méghozzá tavaly novemberben. Már-már majdnem elkezdtünk emiatt szomorkodni, de inkább lekötöttük gyorsan őket november hetedikére, hogy meghallgathassuk élőben a banda legújabb nagylemezét. Extraként pedig a lemezbemutató országos körútjuk pécsi állomására is velük fog tartani a Rómeó vérzik és a Burnout zenekar!

A 2000. januárjában alapított – és ennek okán lassan a 15 éves jubileumára készülő zenekar az ország egyik legismertebb rock formációja. Megjelenéseik folyamatosan a MAHASZ listák élét döngették és akadt is belőlük bőven: szám szerint 6 lemezt adak ki idáig, 3 dvd-vel és 1 válogatáslemezzel kiegészítve. Az évezred eleje óta folyamatosan turnézó formáció népszerűsége töretlenül felfele ível, az öt éves fennállásakor már az egykori Szigetes Hammerworld színpad leglátogatottabb produkciója volt, újabb öt év elteltével pedig már megszokott vendég volt a Petőfi Csarnokban, mindig teltházas koncertekkel. Az ötös fogat pályafutása során olyan nevekkel lépett fel együtt, mint Marilyn Manson, a Korn, a Deep Purple, a Slayer vagy épp a Sepultura. Novemberben, A folyamat zajlik című lemezük bemutatóállomásaként köszönthetjük őket Pécsett.

Persze, ezen az estén sem a Depresszió lesz az egyetlen a Pécsi Est Café színpadán. Különleges vendégként érkezik a nemrég nagykorúvá vált, azaz a 18. életévét is átlépő Rómeó vérzik! A kellő felvezetésről pedig a hard rockban utazó Burnout zenekar fog gondoskodni a kapunyitást követően.

Kapunyitás: 19.00 Koncertkezdés: 19:30

1999 Ft A koncert napján: 1999 Ft

Online vásárlás

Bolti jegyelővétel:

Dorko Shop & Café Pécs
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.