Menü

Még élénken emlékszünk arra a napra, amikor az Esti Kornél először vette le a közönséget a lábáról a Pécsi Est Cafén színpadán. Sebesen repült az idő azóta, hiszen a kis Kornél már tíz éves, ami zenekari viszonylatban már felnőttkor. Ennyi idő alatt képes volt teljes koncerttermeket megtölteni és öt csillagos értékeléseket bezsebelni a kritikusoktól, tehát összességében egy rettenetően sikeres zenekarrá cseperedett. December kilencedikén visszatérnek a Caféba, hogy sodró lendületű, lelkizős indie rockkot szolgáltassanak a nagyérdeműnek.

De persze ezek a jól öltözött fiatalok nem járnak egyedül – Pécs felé induló konvojuk tagja lesz a Pegazusok Nem Léteznek is. A 2011 óta működő Pegazusok olyan zenét csináltak, ami olyan ritkán volt hallható itthon, mintha ez a műfaj egy tényleges pegazus lenne. A szomorkás, enyhén életszagú dalszövegeket tökéletesen kísérik a halk gitárok, néhány erőszakosabb kiállástól eltekintve. Legutoljára egy két számos kislemezt adtak ki Menekülök/Senkiben nincs erő címmel, aminek gyönyörűsége mérhetetlen szinteket ért el. Külön kiemelést érdekel az is, hogy a Pegazusok Nem Léteznek és az Esti Kornél most fog fellépni először közösen, egy éjszakán, egy színpadon osztozva, így ez egy igazán kivételes alkalom lesz minden jelenlévőnek.