Menü

Ha a Maybeshewill vagy a God is an Astronaut neve mond valamit, akkor február 27-én mindenképp az Est Caféban a helyed, hiszen post-rock napot fogunk tartani! Három banda is lesz velünk – és közülük egy Bosznia-Hercegovinából érkezik – hogy csodásan romantikus aláfestőzenét játsszanak nekünk a világvégéhez.

A Holographic Human Element lesz a külföldi attrakciója az estének, akik pont azt teszik, amiért imádjuk a post-rockot. Szigorúan instrumentális, néha egy-két filmből bevágott sample-től eltekintve, szintetizátor – gitár – basszus – dob felállásban, ügyesen váltogatva a vihar előtti csendre hajazó elszállós részeket, a lágy dallamokat és egy atomkatasztrófa után itt maradó radioaktív háttérsugárzás zúgását.

A helyi illetőségű, kísérletező jellegű élőzene sem marad ki a sorból, hiszen a határon túli vendégeinket a StarFunkSimples fogja váltani, a maguk rockot, metált és pszichedéliát sajátos módon ötvöző műsorukkal. Már a felállásuk sem mindennapi, hiszen az instrumentális bandáknál megszokott dob, gitár, basszusgitár kombináció mellett egy klarinétost is találunk a tagok között. Fellépéseik pedig roppant izgalmasak, a számokba ötvözött improvizatív elemeknek is köszönhetően. A nemrégiben megjelent első albumuk a bandcamp oldalukról ingyenesen letölthető, repüljetek rá, ha még nem tettétek volna!

Harmadik fellépőnk pedig a Makrohang lesz, akik a szlogenjük szerint jazzt játszanak metál arcoknak – avagy, a jazz, a noise-rock és a post-rock igencsak érdekes elegyéből áll egy fellépésük. Ugyan egy újabb instrumentális bandáról van szó, de a kiküldött sajtóanyaguk alapján nyugodtan írhatnának dalszövegeket is. A saját elmondásuk alapján, ha a színpadra állnak, “elszállós szférák, techno veretések, tört ütemek, galád kettőnégyek és megkínzott gitárzajok járnak kéz a kézben”.

Tehát minden adott, hogy filmzenébe illő instrumentális darabokra együtt bámuljuk a padlót és bólogassunk hevesen, melyben három fellépő zenekar is a segítségünkre lesz. Kapunyitás este nyolckor, az este nem hivatalos dress code-ja a fekete kapucnis pulcsi, várunk mindenkit szeretettel!

Kapunyitás: 20.00 Koncertkezdés: 21:00

INGYENES A koncert napján: 0 Ft

Online vásárlás

Bolti jegyelővétel:

Dorko Shop & Café Pécs
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.