Menü

Sokan csak a „kiskiflis” zenekarként ismerik a Konyhát, pedig az immáron hat éves zenekar sokkal több a legfelkapottabb slágerüknél. Ennyi idő alatt rengeteg változáson átmentek, hisznen voltak igazán rockos alterzenekar, kissé komolyabb indie rockerek, most pedig újra egy erős metamorfózison mentek át, hiszen az októberben megjelent Különbéke című lemezükön tobzódnak a jobbnál jobb hatások a funktól a folkig, de felüti a fejét a pszichedélia is, valamint a februárban a lemez előfutáraként érkezett ’Idő van elég’ című dal megmutatta, hogy a fiúk remek country-balldát is kisujjból kiráznak egy laza legyintéssel. Ütős dalszövegeik mindig is slágeresek votlak, viszont mégis megvolt bennük egyfajta komolyság. Nos, a Különbéke ebből a szempontból talán a fiúk legérettebb lemeze lett. Főleg ezeket az új dalokat fogjuk hallani az Est Café színpadán december másodikán, de a zenekar ígérete szerint a régi számokat sem maradnak a próbatermükben, úgyhogy biztosak vagyunk benne, hogy mindenki boldogan és hevesen fogja visszatapsolni a Konyhát.