Menü

Ebben az évben a december lett az elképesztően jó tribute zenekarok hónapja, hiszen a Rage Against The Machine után mindjárt egy olyan este jön, ahol két bandát is meg lehet hallgatni egy este alatt a Pécsi Est Café színpadán.

Sokaknak ismerős lehet a már 1998 óta létező Metallust nevű Metallica tribute banda, akik az utóbbi időszakban főleg akusztikus koncerteket adtak, viszont most újra teljes gőzzel a lovak közé csapnak és egy igazi húzós szettel készülnek a december huszonharmadikai estére. Ők Magyarország első számú és ez mellett legrégebbi Metallica tribute bandája, viszont a mostani felállásuk csak 2002-tól állandósult. Főleg a nyolcvanas és a kilencvenes évek repertoárjából állították össze műsorukat, de a zenekar teljes munkásságából lehet majd hallani számokat a koncerten.

Természetesen a metál legendás zenekarát kísérnie kell valakinek, amit nem más fog megtenni, mint a rock ’n roll legendás zenekara, hiszen a Riff/Raff lesz a Metallust vendége. A Riff/Raff egy AC/DC hívőkből álló tribute zenekar, akik már 2004 óta törkednek arra, hogy tökéletesen adják vissza a Young-fivérek őrületes számait. Csak a legkiválóbb slágerekből összeállított setlistet hallhatjuk tőlük, így az is talál magának tetszetős dalt, aki nem ismeri annyira az AC/DC munkásságát, és az is, aki keményvonalas rajongó akár a kezdetektől fogva.

Kapunyitás: 20.00 Koncertkezdés: 21:00

N/A A koncert napján: N/A

Online vásárlás A madeinpecs.hu felületén

Bolti jegyelővétel:

Dorko Shop & Café Pécs
7621 Pécs, Széchenyi tér 1.