Menü

Szabó Balázs egy meglehetősen sokoldalú művész: énekes, dalszerző, versíró, bábszínész és mesemondó, gitározik, hegedül és kavalozik. Korábban a Suhancos zenekarban ismerhette meg a szélesebb közönség a nevét, gyerekkori álmát valóra váltva pedig 2009 óta vezeti saját bandáját. A magyar népzene, rock, blues és funk határvidékén mozgó zenekar a Megcsalogató és az Átjárók című albumok után idén márciusban egy újabb hanganyaggal jelentkezett – az Élet elvitelre című nagylemezükkel. Az album megjelenése óta pedig nem jártak még nálunk, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy ismét ellátogassanak hozzánk. Sokan hiányolják a Konyhát a Pécsi Est Caféból, úgyhogy egy különleges zenei vacsorával is várunk minden érdeklődőt. A dohos, a rossz kábelezéstől füstölgő konnektorokkal szerelt garázsok bugyrai helyett egy retrósan lerobbant albérleti konyhából érkezett a magyar zenei underground következő hármasa. Dob, basszusgitár, túlvezérelt gitár és ének – a képzeletbeli bográcsban lecsóként rotyogó hozzávalókat egy hideg fröccs savasságával oldják a laza szövegek, hogy megkapjuk a Konyha sajátos ízvilágát, melybe szintén belekóstolhattok november első napján.