Menü

Az öttagú Vad Fruttik a hazai klubos-fesztiválos színtér egyik legsikeresebb-legkedveltebb zenekara. A Fruttik zenéje színes, több stílust keresztező, hol odalépősebb, hol finomabb, hol érzelmesebb, hol ironikusabb, gitárcentrikus, izgalmas elektronikával megtámogatott zene. Az együttes 2005-ben tűnt fel Szerelmes dal című számával, melyet 2006-ban követett a Vad Fruttik debütáló nagylemeze, a Rózsikámnak digitálisan – rajta többek közt a Sárga zsiguli, vagy a Nekem senkim sincsen – melyek komoly országos ismertséget hoztak a veszprémi zenekarnak. 2008-ban jött az Egy éjszaka Bohémiában, majd a Lehetek én is számukkal, a 2010-ben megjelent Fénystopposok, azt követően pedig a 2014-es Darabok.

A zenekar két év után most új lemezzel jelentkezett, a “Tudom milyen” című vacsiúj Fruttik album december 15-én jelent meg, január közepén pedig országos lemezbemutató körútra indul. A turné természetesen a Pécsi Est Cafét is útba ejti, január 29-30-án egy dupla koncertet csapnak nálunk.